Baltával támadtak a rendőrökre a cigánybűnözőkAz Egyesült Államokban a rendőrre támadás legkisebb jelére célzott lövéssel feleltek volna, nálunk pedig továbbra is élvezhetjük az orbán - sintéri két hetes rendcsinálás eredményeit. Ráadásul a felfegyverkezve támadó cigánybűnözőt sem terítették le sajnos. A Debreceni Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított eljárást hét cigánybűnöző ellen. A baltával megtámadott rendőr lapockáját 27 öltéssel varrták össze. A Fidesz cigányszervezetének, Lungo Dromnak a debreceni elnöke "egyértelmű túlkapásról, rendőri bosszúról" beszél. Hétfő este 9 órakor lakossági bejelentés alapján csendháborításhoz érkeztek közterületi szolgálatot ellátó rendőrök a Hajdú-Bihar megyei Bagamérra, a Kinizsi utcába. A kiérkezett járőröket brutális módon megtámadták a helyi cigánybűnözők, egyikükbe belevágtak egy fejszét. A rendőrség közleménye szerint a megtámadott rendőr lapockáján 8 napon belül gyógyuló vágott sérülés keletkezett, melyet 27 öltéssel kellett összevarrni. Dulakodás közben a cigányok megpróbálták elvenni a rendőr szolgálati fegyverét is, ám ez nem sikerült. "Az intézkedő járőrök a Készenléti Rendőrség munkatársainak segítségével elfogták az elkövetőket, akikkel közösen hét személy előállításra került a Vámospércsi Rendőrőrsre" - áll a rendőrség közleményében. Hét személyt a Debreceni Nyomozó Ügyészség - felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt - őrizetbe vett és ellenük büntetőeljárást indított. A Hajdú Online információi szerint hétfő este a cigányok születésnapi tivornyát rendeztek. Az egyik gyermek születésnapját tartották éppen, hangosan dajdajozva bömböltették hallgatták a zenét, jó cigány módra, ezért valaki kihívta a rendőröket – mondta Kanalas Károlyné. – Ekkor a férjem két öccse szóváltásba keveredett a rendőrökkel, állítólag ölre is mentek, majd újabb rendőrök érkeztek. Addigra azonban már összeszaladt a környék, mert nem tudták elképzelni, hogy mit keres itt az a sok egyenruhás." Kanalas Károlyné sérelmezte, hogy a támadás után kiérkező kommandósok rájuk törték az ajtót, betörték az ablakokat és gázsprayt is használtak: "Úgy cibálták ki a házból az embereket, nem érdekelte őket, hogy gyerek vagy nő, a földre teperték mindannyiukat. Volt köztük egy terhes asszony is, meg vagy tíz kisgyerek." Balog Kálmán, a debreceni Lungodrom elnöke szerint "egyértelműen túlkapás, rendőri bosszú" történt, mivel a cigányok részéről lett volna együttműködési szándék a békés megoldásra - mosdatta a fajtársait a Fidesz helyi díszcigánya. |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























