Csak egyszer laknak jól a gyerekek Hegedűs Zsuzsáék adományából

|

A jelek szerint a Minden Gyerek Lakjon Jól alapítvány kezdeményezésének nyomán a rászoruló gyermekek csak egyszer esznek egy jót - szüleik ugyanis azonnal levágják, vagy sok esetben egyszerűen hagyják elpusztulni a tenyésztésre kapott háziállatokat.

Lassan elfogynak azok a csirkék, kacsák, kecskék, malacok, amelyeket a civil szervezet önkéntesei osztottak szét a közelmúltban Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén. A rászorultak közül többen eladták az adományt, de igen sok állat elpusztult – írja az Észak-Magyarország.

Az alapítvány az elmúlt hetekben rendhagyó módon nem élelmiszersegélyt, hanem apró állatokat, és etetésükhöz tápot adott át a mélyszegénységben élő – többnyire cigány - családoknak, azért, hogy neveljék fel a csirkéket, kacsákat, kecskéket, malacokat, hogy akár az állattartásból is megélhessenek.

A lap tapasztalatai szerint többen eladták az adományba kapott állatokat, ugyanakkor igen sok elpusztult közülük, illetve patkányok, és más ragadozók zsákmányoltak belőlük.

Az alapítvány munkatársa elmondta: nem ellenőrzik a segélyezetteket, arról, hogy eladták volna az állatokat, és hogy nagy az elhullás, "eddig nem kaptak tájékoztatást". Ősszel fórumokat tartanak, amelyeken „megbeszélhetik” a segélyezettekkel a tapasztalatokat.

Az akció keretében több, mint 15 ezer családnak osztottak ki háziállatokat tenyésztésre. Az alapítványt vezető, a '90-es évek szélsőbaloldali, "Tégy a gyűlölet ellen!" mozgalom kezdeményezőjeként elhíresült szociológus asszony több alkalommal is büszkén jelentette ki: a szervezet állami támogatásban nem részesül, kizárólag "magán felajánlásokból", "alulról szerveződve" tartja fenn magát. Való igaz, hogy az alapítvány közvetlen kormányzati dotációt nem kap, ugyanakkor honlapjukon a támogatók között számos kizárólagos, vagy többségében állami tulajdonú cég, illetve önkormányzat szerepel.

A projektet 3 millió forinttal támogatta a Somogy Megyei Önkormányzat, illetve 1-1 millióval a Budavári és a II. kerületi Önkormányzat. A támogatók között szerepel a Szerencsejáték Zrt, a MAVIR Zrt, a paksi atomerőmű, a Magyar Posta Biztosító. Ezeken a cégeken keresztül is bőven juthatott közpénz a pár hét alatt felfalt, vagy a rossz tartás miatt elpusztult háziállatokra.

Észak-Magyarország - MTI nyomán barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...