Fűtésre nem futotta, az Azori-szigetekre mégis elutaztak a fideszesekAz Azori-szigeteken tartották az Európai Régiók Gyűlésének éves közgyűlését, amin tizenkét magyarországi fideszes megyei elnök is részt vett. A fideszes politikusok annak ellenére utaztak el, hogy a felmerülő költségeket a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam. Bár a Pest megyei önkormányzat fizetésképtelensége miatt bő egy hónappal ezelőtt nem volt fűtés az iskolákban, Szűcs Lajos fideszes közgyűlési elnök is elutazott az Azori-szigetekre. A Blikk úgy tudja, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökeként ő szervezte az utat kollégáinak. Közleményében az önkormányzat azt írta: egy romastratégia miatt repültek nagy számban magyar politikusok a négy és fél ezer kilométernyire fekvő szigetcsoportra. Ambrus András Pest megyei sajtófőnök szerint a megyei elnökök főleg azért utaztak a közgyűlésre, hogy Mengyi Roland fideszes képviselő (Borsod megyei elnök) páneurópai romastratégiája mellett lobbizzanak. A tervet el is fogadta a közgyűlés, ami azért fontos, mert a szervezetnek nagyon erős az érdekérvényesítő képessége az Európai Unióban - mondta. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is volt olyan iskola, ahol nem volt pénz a fűtésre, a megyei önkormányzatnak 10 milliárd forint az adóssága. Az Azori-szigeteki közgyűlés múlt hét szerdán kezdődött, de a megyei vezetőknek már kedden el kellett indulniuk, hogy odaérjenek, mivel a repülőút egynapos. Az érintett politikusok a múlt hétfői parlamenti ülést még végigszavazták, keddtől kivették a szabadnapjaikat, és már a bizottsági üléseiken sem voltak jelen a jegyzőkönyvek tanúsága szerint. A konferencia négy napig, egészen szombatig tartott, de az utolsó nap már csak a kirándulásokról szólt a program szerint. Arra a kérdésre, hogy mennyibe került az azori-szigeteki utazás, egyelőre nem kapott választ a Blikk. A legolcsóbb repülőjegyek 120 ezer forinttól kezdődnek, a résztvevőknek kedvezményes áron kínált négycsillagos szállodai szobák 50–70 euróba (15–21 ezer forint) kerültek fejenként és éjszakánként. Az egyéb kiadásokkal együtt összesen több millió forintba kerülhetett a tucatnyi fideszes politikus azori-szigeteki túrája. Forrás: www.hvg.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























