Gyöngyöspata nincs egyedül

|

Az ország számos településén szigorították a szociális bérpótló támogatás kifizetésének feltételeit. Az önkormányzatok bekeményítenek, de jobbikosnak lenni bűn. Ettől javulna a közbiztonság?

Mi a közös az osztrák határ mellett fekvő Várbalogban és a Bátonyterenye és Salgótarján között fekvő Rákóczibányában? Az például, hogy „ahol elhanyagolt, gazos, piszkos udvart, szeméttel rakott vízelvezetőt találnak, oda nem folyósítják a bérpótló juttatást”. E mondatokkal kezdődik az mno.hu-n olvasható, Nem igényelték, hogy emberi módon éljenek? című riport. Szerzője, Tompos Ádám, a szociális juttatások kifizetésének szigorításával élő települések között bemutatja Tarnabod, Győrszemere, Bogyiszló és Hajdúhadház önkormányzatait is. A cikkből nem derül ki, viszont kis kereséssel megtudható, hogy ezek polgármesterei függetlenek, fideszesek, vagy éppen MSZP-sek.

A várbalogi polgármester, Némethné Járdán Krisztina (független) azt mondja: „Nem extrém dolog, hogy valaki legyen igényes magára és a környezetére. Nem hiszem, hogy gond lenne ebből. Úgy vélem, hogy ez nagyon fel lett fújva, és egy hangulatkeltésről van itt szó”. Tudni illik egy szervezet az Alkotmánybírósághoz fordult, mert véleményük szerint a rendelet sérti az emberi méltóságot, olvasható az mno-n. A Rákóczibányát vezető, fideszes Bencsik Ernőtől megtudhatjuk, „hogy volt olyan önkormányzati tulajdonban lévő ház a faluban, ahol akkora gaz nőtt az udvaron, hogy nem tudott behajtani a szippantós autó.”  Bencsik mondta azt – csak éppen kijelentő módban – hogy „csak két-három család nem igényelte, hogy emberi módon éljenek”. A Tarnabodot MSZP-s színekben vezető Pető Zoltán pedig arról számolt be, hogy az itt élőknek elég volt a szóbeli figyelmeztetés, mert megértették, miről van szó. Így már az sem fordul elő, hogy eltüzelik az illegálisan elbontott, lakatlan házak tetőit.

Gyöngyöspata, a mátraaljai kis község újonnan megválasztott jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár tehát nincs egyedül. A képviselőtestület a programját is egyhangúlag megszavazta. Juhásznak azonban van egy bűne; az, hogy jobbikos. A Jobbiknak pedig az a bűne, hogy elment Gyöngyöspatára rendet tenni. Pedig az ott lakók hívták őket. Ezt viszont nem szabad. A Fidesz kormány számára az önvédelem elfogadhatatlan. Az önvédelem önérzetből és önbecsülésből táplálkozik. Az pedig az ország kiárusításakor, a multinacionális rabszolgatartók kiszolgálásakor veszélyes és tilos. „Gyöngyöspata” mérföldkő a magyar politikában, olyan, mint „Olaszliszka”. Valamit visszafordíthatatlanul megváltoztatott. Tompos Ádám írásából nem derül ki – nem is erről szól – hogy a közrend és a közbiztonság helyzete hogyan áll és miként változik a bemutatott településeken. Ha baj lesz, majd szóljanak a Jobbiknak.

mno.hu nyomán – barikád.hu H. É.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...