"Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok.” (Mk. 4,24)

Adjon az Isten, Miniszterelnök úr!

Jó idő elmúlt, hogy írtam Önnek. Választ nem vártam, Ön tetteiben válaszolt. Erre utal a fenti idézet a Szentírásból. Mindjárt, rögtön, tavaly március 15-én. Szép, tartalmas válasz volt, még mostanság is ízlelgetjük. Ha visszaemlékszik arra, hogy miket írtam, akkor tudhatja, hogy az nagyrészt bekövetkezett, méghozzá – kis különbséggel – majdnem úgy és olyan módon. De azt még én sem gondoltam (azt hiszem Ön sem), hogy ilyen rövid időn belül csatlakozni fog a minősített nácifasiszták népes táborához. A „komoly” világ- és a még komolyabb hazai média állítja ezt. Tehát igaz!(?) Mielőtt nagyon felháborodna, elmondok egy anekdotát. Mondhatja, hogy a hasonlat sántít és nem idevaló, de azért elmondom.

Berlin eleste után, a két szövetséges tábor, a szovjet és az amerikai nagy közös murit csaptak a győzelem megünneplésére. Folyt a mulatság, a vodka és a whisky. A közkatonák egymással keveredve, összekapaszkodva, duhajkodva ropták a katonatáncot. Nem így a vezérkarok. Külön asztaloknál, egymástól jó távol ült a két szövetséges tábornoki kar. Egyszer csak a szovjet marsall odahívatja a tolmácsot és megparancsolja neki, hogy hívja át az amerikai tábornokot az asztalukhoz, hogy igyanak egyet a győzelemre. A tolmács átsétál a terem túlsó felére és átadja a marsall üzenetét. Az amerikai tábornok átnéz a szovjetekhez és pökhendien így szól:
– Nem megyek! Ilyen sz.rházival nem iszom egy asztalnál!
A tolmács elsápad, de a parancs, az parancs, visszamegy és szó szerint átadja az üzenetet. A szovjet marsall visszanéz az amerikai tábornokra, összeráncolja sűrű szemöldökét, és csak annyit mond a tolmácsnak:
– Eredj vissza fiam, és mond meg neki, hogy ő a sz.rházi!
A tolmács némi hidegrázással küszködve tántorog immár vissza az amerikai tábornokhoz, ahol dadogva ismétli el a marsall válaszát.
Az amerikai tábornok feláll, katonásan megigazítja ruháját és odaszól a tolmácsnak:
– Na, akkor mondd meg neki, hogy átmegyek, mert két sz.rházi már ihat egy asztalnál.

Nos, Miniszterelnök úr – egy kis képzavarral élve – így kerültünk mi is, ön is egy oldalra. A képzavar az, hogy csak Ön (és köre) szokott nácifasisztázni minket, Önt viszont most azok, akik ezt eddig Öntől elvárták. Nyilván teljesen jogosan, mert „Ők” soha nem tévednek. Tehát, Miniszterelnök úr engedje meg, hogy elsőként köszöntsem köreinkben, és mint új belépőt néhány jó tanáccsal ellássam.

Ne tiltakozzon, ne magyarázkodjon, fölösleges! Ezzel csak magát és a nemzetet alázza meg még jobban. Ezt már „Ők” eldöntötték és a döntésük végleges.
Ne meneküljön, álljon meg, nézzen körül, hogy hova került. Hátha az ördög nem is olyan fekete, ahogyan azt „Ők” lefestették. Még kellemes meglepetések is érhetik. Eleinte persze nehéz lesz ezt még önmagának is bevallani, de azután majd megszokja és egy idő múlva, talán jól fogja érezni magát.
Fel kell készülnie a vegzálásokra, zaklatásokra (persze valószínű, hogy nem ugyanazok, és nem úgy fogják zaklatni, mint akik minket szoktak). Erről esetleg, egyik kiváló miniszterétől kérjen tájékoztatást.
Önt nyíltan fogják fenyegetni és veszélyeztetni, biztonságában és létében. Ellenfelei külföldről kapják utasításaikat (ugye, ismerős valahonnan?). Fel kell készülnie, hogy a fenyegetés nem lebecsülendő.
Családjának mindent el kell mesélnie, hogy őket se érje meglepetésként. Természetesen próbáljon meg gondoskodni a biztonságukról.
Munkahelyén könnyen fenyegetheti Önt az elbocsátás, kirúgás veszélye, tehát vigyázzon kinek, mit és hogyan mond. Persze lehet, hogy most már mindegy, ami eldőlt, az eldőlt.
Nem engedik majd megszólalni, elhallgatják. De ha mond is valamit, minden szavát, – itthon is és külföldön is – kifacsarják, eltorzítják. Olyan hazugságokat fognak adni az Ön szájába, melyekre még csak gondolni sem mer. Soha nem hallott, sehol nem létező törvényekre, szabályokra fognak hivatkozni. Jogorvoslat, elégtétel persze nem lesz, ne számítson rá. De ha lesz is, hosszú-hosszú évek múlva, mikor már senkit sem érdekel. Ezekről esetleg egy másik kedves miniszterétől kaphat átfogó tájékoztatást.

Talán ennyi egyelőre elég lesz (pedig volna még). Felmerülhet Önben a kérdés: Honnan is tudhatunk mi ennyit? Nos, Miniszterelnök úr, személyes tapasztalatból. Hiszen aki a fent említett „címet” magára veszi, mert kénytelen, az mind-mind részesül ezekből a fenyegetésekből. Azok, kik ezt a keresztet a hátukra veszik, saját magukon érezhetik annak minden velejáróját. Másodrendű állampolgár, köztörvényes bűnöző, szinte törvényen kívüli. A törvény előtt nem egyenlő. Azok a törvények, jogok, melyek mást megilletnek, rá nem vonatkozik. Nem létező törvényeket és jogszabályokat kell betartania. Mi így élünk már hosszú évek óta, (ebben természetesen Önnek is oroszlánrésze van). Eleinte nekünk is furcsa volt, de megszoktuk és viseljük. Ez a demokrácia! Önnek sem lesz nehéz, csak türelem, kitartás, őseink hite, becsülete, büszkesége, bölcsessége és elkötelezett magyarsága kell hozzá. Ugye tetszik érteni?

Sokan megint naivnak és hülyének fognak nézni, hogy Önnek írom ezt a levelet. De mit tegyek? Nem akarom ismételgetni azt a kicsinyes marhaságot, hogy mondjon le, úgy sem fog lemondani. Sokan nem szeretik Önt, itt a nácifasiszta (magyar) oldalon sem. DE! Tény, hogy Ön van most olyan pozícióban, hogy megteheti (megtehetné) azt, amit magyar miniszterelnök, és vezető 67 éve képtelen volt megtenni. Csak Önön múlik!
Ne csodálkozzon, mikor egy másik magyar vezető vezérgondolatát idézem Önnek:
„A nemzet szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!”.
Miután a magába oltott kötelező megbotránkozáson átesett, azért gondoljon az 1000 év magyar vezéreire, vezetőire Árpádtól, Horthy-ig. Mélyedjen el és mérlegeljen, van-e elég erő, hit, és alázat, önfeláldozás magában, hogy felvállalja e küzdelmet!

Gondolkozzon el azon, megérte-e, megéri-e saját, magyarságáért, nemzetéért aggódó megannyi honfitársát éveken át, zaklatni, rágalmazni, fasisztázni, antiszemitázni, rasszistázni, együtt üvöltve a hiénákkal csak azért, hogy Ön is ide jusson? Megérte-e a folyamatos, örökölt hazugságokat fenntartani, sőt tovább szaporítani. Megérte-e a bűnösöket bújtatni, bűneiket, disznóságaikat elleplezni, hazudni reggel, délben, meg este? Megérte-e a saját hátországát felégetni? Miért? Egy lenéző vállveregetésért, egy torz mosolyért, talmi ígéretekért?

Gondolkodjon el saját, múltbeli viselkedésén és tettein! Értékelje át kapcsolatait, emberit és politikusit egyaránt. Határozza el, hogy mit és hogyan kíván képviselni. De akár hogy is dönt, tudomásul kell vennie, hogy egy fenékkel nem ülhet két lovon, (magyar közmondás).

Azaz, vagy úgy képviseli Magyarországot, ahogyan azt egy magyar miniszterelnöknek kell(ene). Tehát, itthon befejezi a megkülönböztetést, nem szítja tovább az országban az ellenségeskedést (abbahagyja végre a polkorrekt, parancsolt elhatárolódást a saját nemzetétől), szem előtt tartja a magyar érdeket és értékeket. Külföldön, nem alázkodik meg, nem magyarázkodik, nem gazsulál, nem enged a 48-ból, nem köt elvtelen alkukat, és nem csinál s.g..t a szájából stb. (mintha ezeket már írtam volna?). Ebben az esetben maga mögött tudhatja (na, nem a kétharmadot) a magyar népet, mondhatnám a nemzetet, akiket, Önnel együtt a külföldi és a belföldi korrekt média folyamatosan nácifasisztázik. Higgye el, ez sem kevés.
Vagy dönthet máshogy is. Hamut szór a fejére, és szőrcsuhát ölt, megalázkodik (és megaláz egy jobb sorsra érdemes nemzetet) és bocsánatot kér, korrekt europér demokrata módjára. Már most mondom, nincs bocsánat, eldöntetett! De akkor Önnek és az országnak lőttek, – minden értelemben – és jöhet a vég, meg az EU-csendőrségnek álcázott kisantant.
Erőt kell mutatni Miniszterelnök úr, de legalább valamiféle erélyes, szilárd határozottságot, amit már rég nem láttak magyar politikustól! Egy nemzet fog felállni Ön mögé. Mert ez a nemzet, ha a szabadságáról volt szó, mindig felállt a vezetője mögé, és követte a végsőkig. Természetesen, csak akkor, ha ez a vezető méltó volt rá.
VAJON, ÖN MÉLTÓ LESZ-E?

Önnek a Történelem Ura adott még egy esélyt, ilyenre talán még nem volt példa. Éljen vele! 2006. október 23-án, Ön fejest ugrott a páncélautójába és otthagyta híveit, nemzetét, kiszolgáltatva egy elmebeteg kényúr kedvére, melynek vonzata lett a következő négy év, egészen a mai napig. Ezt sokan elfelejtették. Mi nem!
– Most újra ott áll az emelvényen, és egy reménykedő, ébredő nemzet figyeli…
– Közeledik a lovasroham…
– De, újra ott van Önért az autó…
– Beugrik, vagy nem…
– Válasszon!

Szebb jövőt!

Hódos László
MNG. Budapest

Ui: Máris olvasom, egyik állandó tettes-, akarom mondani kiváló minisztertársa nyilatkozatát, ami nemzeti összefogásra szólít fel a szélsőjobbal szemben. Tehát, ismét a magyart állítaná szembe a magyarral. Továbbá, ez a „fontos miniszter”, szerényen hozzáteszi: „Minél nagyobb szükség van rám, annál nagyobb erőfeszítéssel fogom képviselni az ország érdekeit”. Ez, egy haza- és nemzetárulással felérő kijelentés az ő szájából, és nagyon emlékeztet Károlyi kinyilatkoztatására: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én.” Mindenki tudja ki és mi jött utána. Ugye, még Ön is?

(Magyar Nemzeti Gárda)