Két aknavető gránátot találtak a Gárda-rendezvény közelébenKét aknavető gránátot azonosítottak a rendőrség tűzszerészei egy békéscsabai tanya kerítése mellett szombaton. Az eszközöket megsemmisítés céljából délután elszállították – közölte a rendőrség.
A tűzszerészek délutáni vizsgálatainak részletes szakvéleményét később kapja meg a rendőrség, ám a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője már jelezte, hogy az elsődleges megállapítások alapján visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indítottak. A helyszíni zárlatot néhány perccel négy óra után oldották fel a rendőrök – tette hozzá Vargáné Szombati Andrea.
A két aknavető gránát megtalálásának környékén, a kerítés túloldalán (kiemelés tőlünk - a szerk.) szombaton a Magyar Nemzeti Gárda tartott volna „sportnapot”, ám reggel a rendőrséget egy ismeretlen telefonáló arról értesítette, hogy a tanyán robbanóanyag lehet. A hatóság ezért kiürítette helyszínt, és megvárták, míg Budapestről megérkeznek a tűzszerészek.
A történtekről a Magyar Nemzeti Gárda békéscsabai rendezvényének szervezője, László Attila számolt az MTI-nek. Azt is elmondta, hogy a bejelentés után a helyszínre kiérkező járőrök az ingatanon kívül, a kerítés mellett, egy táskában találták meg a gránátokat.
Draskovics elvtárs bizonyítékhamisítási-ügye óta az ilyen jelegű történetek esetén mindenki arra gondol, hogy provokációs, a hatalom által megrendezett színjátékról van szó.
(MTI nyomán)
|
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-01-27 00:00:00
2012-01-27 18:00:00
2012-01-27 18:00:00
2012-01-27 18:00:00
2012-01-28 00:00:00
2012-01-31 17:00:00
2012-02-01 17:00:00
2012-02-01 18:00:00
2012-02-10 17:00:00
2012-02-10 17:30:00
2012-02-11 19:00:00
2012-02-22 18:00:00
2012-02-23 18:00:00
2012-02-25 16:00:00
2012-03-03 09:00:00
2012-03-09 18:00:00
2012-03-21 18:00:00
2012-03-21 19:00:00
2012-03-22 17:00:00
2012-03-22 18:00:00

























