Mellébeszél Gyöngyöspata ügyében a Fidesz

|

A Balázs József fideszes országgyűlési képviselő és Juhász Oszkár közötti botrányos telefonbeszélgetés nyilvánosságra kerülése után cirka tizenegy és fél órán át hallgatott a Fidesz. A nagyobbik kormánypártnál minden bizonnyal lázas válságstábolás folyt, melynek folyamán lényegében annyit tudtak kiizzadni, hogy "nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek", és különben is, a Jobbik szélsőséges, zsidózik és cigányozik, sőt összefog az LMP-vel is.

"A Fidesznél azt valljuk, hogy nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek. A jövőben Juhász Oszkár is bizonyíthat. A Jobbik frissen megválasztott gyöngyöspatai polgármesterjelöltjének (...) most megadatott a lehetőség, hogy bebizonyítsa, a cigányozáson és zsidózáson kívül más válaszok is adhatóak az ország, esetében egy helyi közösség problémáira" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Gulyás Gergely.

A kormánypárti frakcióvezető-helyettes szerint "a Jobbik és az általa Gyöngyöspatára vezényelt polgárőrség eddig csak indulatokat korbácsolt a településen" csakúgy, mint "a helyi eseményeket fel- és kihasználó LMP is".  A politikus némi monomániáról tanúságot téve ebből az ügyből is azt a konzekvenciát vonja le, hogy "a Jobbik és az LMP rövid időn belül immáron sokadszor talált egymásra.

A Fidesz azt szeretné - folytatja -, hogy az új gyöngyöspatai polgármester a település problémáit valóban kezelni tudja, "függetlenítve magát pártja szélsőséges ötleteitől". Ha Juhász Oszkár "a Jobbik cigányozásra és zsidózásra korlátozódó politikáján túl is tenni akar Gyöngyöspatáért", abban a térség fideszes országgyűlési képviselője feltétlen segítségére lesz - zárta kommünikéjét Gulyás Gergely.

A Jobbik kedden lemondásra szólította fel Balázs József fideszes képviselőt, az ellenzéki párt szerint ugyanis a Heves megyei politikus fenyegetőzött, zsarolt, visszaélt hatalmával. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján lejátszott egy telefonbeszélgetést, amely közlése szerint Juhász Oszkár és Balázs József között zajlott a múlt héten.

A felvételen - Balázs József szájából egyebek mellett az hallható, hogy "forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (...) Ezzel az írással vagy ezekkel a dolgokkal te ezeket a csapokat elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul". Juhász Oszkár felvetette, hogy a szintén jobbikos vezetésű Tiszavasvári hat beadott pályázatból hatot elnyert, majd erre hivatkozva azt kérdezte, hogy ha Gyöngyöspatának jobbikos lesz a polgármestere, akkor ez ott nem működhet-e. Balázs József nemmel válaszolt. Juhász Oszkár azt is mondta, több környékbeli független polgármester panaszkodott arra, hogy ha nem működnek együtt Balázs Józseffel úgy, ahogyan ő azt elvárja, "akkor nem lesz úgy fejlesztési pénz". A felvételen erre az a válasz hallható, hogy "így van", "a sikernek a záloga az együttműködés".

A nap folyamán az LMP is úgy vélekedett, hogy Balázs József méltatlanná vált a képviselői mandátumra, ha nem tudja hitelt érdemlően cáfolni a telefonbeszélgetés során elhangzott állításait.

Juhász Oszkár  Vona Gáborral közös hétfői budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon azzal fenyegette meg őt, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.

Balázs József az MTI-nek nyilatkozva aznap visszautasította, hogy megfenyegette volna a jobbikos Juhász Oszkárt. Kifejtette: az elmúlt napokban Juhász a Jobbik polgármesterjelöltjeként felhívta őt, és arra kérte, hogy vegyen részt a választási kampánygyűlésén. Erre - mint felidézte - nemmel válaszolt, emlékeztetve a jobbikos indulót, hogy a Fidesznek nincs polgármesterjelöltje a településen. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az időközi választás után országgyűlési képviselőként azzal kíván együtt dolgozni, akinek bizalmat szavaznak a gyöngyöspataiak. Fenyegetés nem történt - jelentette ki.

Balázs József kedden elérhetetlennek bizonyult a sajtó, így lapunk számára is.

Gyöngyöspatán a több mint 60 százalékos részvétel mellett megtartott vasárnapi időközi voksoláson a Jobbik helyi csoportjának vezetője, Juhász Oszkár a szavazatok 33,8 százalékával győzött. A második helyen a település jelenlegi alpolgármestere, a függetlenként induló Matalik Ferencné végzett (26 százalék). Eszes Tamás, a Véderő elnevezésű szervezet vezetője a negyedik lett (10,5 százalék).

MTI nyomán barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...