Nem vicceltek, tényleg Európa Kínája leszünkKomolyan gondolják. És megindultak nagy léptekkel előre a megvalósítás útján. Pénteken megjelent a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása. A dolgozók számára csak egy "jóhír" (=régi taktika) van benne: a próbaidő a beígért 6 helyett marad a mostani 3 hónap. Hat csak kollektív szerződésben szabályozva lehet. Most pedig jöjjön a tervezet többi része. Fájni fog, sokaknak: - kevesebb szabadság Az alapszabadság marad 20 nap, de 25, hanem 26 éves kortól járhat plusz egy nap, kettő pedig csak 28 helyett 31 év felett. A 36. életévtől plusz négy, 44-től plusz hat, 46-tól 8, 50-től pedig plusz tíz nap szabadság illeti meg a munkavállalót. Vagyis a maximális szabadság nem 45 éves kortól, hanem 50-től jár majd. A friss apukák az eddigi 5 nap rendkívüli szabadság helyett 5 nap fizetésnélkülit kapnak. (Családbarát intézkedés I.) A dolgozó nem a szabadságának negyedével, hanem csak öt nappal rendelkezhet szabadon. Indoklás: "A szabadság kiadásával kapcsolatos szabály a Javaslat révén egyszerűbbé és átláthatóbbá válik." - csökkentett védettség A javaslat szerint a jövőben a munkáltató hamarabb bocsáthatná el rendes felmondással a hatályos törvény szerinti védelmi időszakban lévő munkavállalóit. A táppénzen lévők, a várandósok, szülési szabadságon lévők, a gyermekgondozás, illetve hozzátartozó otthoni gondozása miatt fizetés nélküli szabadságukat töltő, a beteg gyermeket táppénzen ápoló és az önkéntes katonai szolgálaton lévő munkavállalókkal a védelmi idő alatt is közölhető a felmondás. A felmondási idő pedig - ellentétben az eddigi tizenöt, illetve harmincnapos szabállyal - a védelmi idő lejártát követő napon kezdődik. (Családbarát intézkedés II.) Indoklás: "A Javaslat elhagyni javasolja a felmondási tilalom jogintézményét. (...) Ez a megoldás a munkavállalók számára valós védelmet nem biztosított, ugyanis a munkába való visszatérést követő napon közölt felmondáshoz a munkáltató hozzákapcsolta a munkavégzés alóli felmentés jogintézményét is. Ennek következtében a szabály garanciális jellegűnek nem minősült a munkáltatót pedig indokolatlan kifizetések terhelték." - nincs többé védett kor Három hete még azt mondta Orbán Viktor, hogy az általuk hűdenagyon komolyan vett Szociális Konzultációban "az emberek egyhangúan (91 százalék) támogatják a védett kor intézményét. Könnyű belátni, ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul állami juttatásra szorulnak, holott értékes munkát végezhetnek, átadhatnánk tapasztalatukat a fiataloknak" Ehhez képest most, az új MT-ben már nem szerepel az a most meglévő rendelkezés, amely szerint a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg. Illetve az ebben az életkorban kirúgottaknak járó végkielégítéseket is csökkentenék: az eddig plusz háromhavi összeg helyett 3-5 év munkaviszony után egy, 10-15 év után kettő, 20-25 év három havi többletről írnak a tervezetben. Indoklás: "A Javaslat célja, a nyugdíjkorhatár előtti foglalkoztatás terheinek csökkentése, és a nyugdíj előtt álló személyek munkába állítása." - kevesebb fájdalomdíj Jelentősen változik a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeiről szóló szabályozás. Megszűnik az elmaradt munkabér jogintézménye, mivel a munkaviszony nem a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg, hanem a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat közlésekor. Az elmaradt munkabér helyett a munkavállalót kártérítés illeti meg, amelynek mértéke legfeljebb 18 havi átlagkereset. Egy évekig húzódó munkaügyi pernél óriási lehet a különbség. Indoklás: "Ennek indoka az, hogy a munkaügyi gyakorlatban a bonyolult szabályozás nehezen volt alkalmazható, illetve az ezzel összefüggő munkaügyi peres eljárások és azok indokolatlan elhúzódása, a munkáltatókra aránytalan többlet terhet rótt." - szakszervezetek bedarálása Többé ne nyújthatnak be kifogást az érdekképviseletek a tisztségviselőjük munkaviszonyának rendes felmondása ellen. Érdekesek lesznek a munkáltatóval folytatott tárgyalások, ha ő bármikor, bármelyik képviselőt akadálytalanul megkínálhatja egy kirúgással... Indoklás: "A szakszervezeti vétó (kifogás) intézményét a Javaslat nem kívánja a továbbiakban fenntartani. Ennek indoka az, hogy ez az alapvetően a szakszervezeteknek a szocialista gazdasági és politikai rendszerben betöltött sajátos szerepére épülő jogintézmény, illetve annak törvényben való szabályozása nem fér össze a piacgazdasággal, indokolatlanul és diszfunkcionálisan korlátozza a magánjogi jogállású munkáltató tulajdonosi jogait." - műszakpótlék megszüntetése Maga a fogalom teljesen eltűnik, bérpótlék az új elnevezés. Indoklás: nincs
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy benyaltak csontig a cégeknek, és ők örülnek is:
De nem értem, hogy akarnak így Orbánék több gyereket? A PR-ajtódísz szerintük majd kompenzálja, hogy az anyát könnyebb kirúgni, az apa öt napot fizetetlenül van otthon, és elveszik/csökkentik a pótlékokat, ami sok ember fizetésének szép részét, több tízezer forintot tesz ki havonta? Kezdem azt hinni, hogy sajnos igazat írt a Népszava áprilisban... "A többszörös milliárdos Demján szerint Kína hihetetlen tempójú növekedését a nagyszámú szorgalmas és főleg szegény kínainak köszönheti. Szerinte a szegénység a legjobb motiváció, s ez a feltétel nálunk is megteremthető." Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg nekiálltak. Az Mt. új tervezetével kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium az észrevételeket és javaslatokat ide várja: sajto@ngm.gov.hu Tessék csak írni a véleményeket! vastagbor.blog.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























